Rendezvénynaptár

ORSZÁGJÁRÓ DALOSOK V. SZOMBATHELYI TALÁLKOZÓJA

2010.07.12.

A rendezvény a 25 éven át Székesfehérváron megrendezett Fehérvári- ( FDT ), majd ezután a 6 éven keresztül Gödöllőre költöztetett Országos Dalostalálkozók szombathelyi folytatása.

Időpontja: 2010. július 22-25.

Helye: MMIK Médium Galéria

9700 Szombathely, Ady tér 5.

 

A találkozó célja: Évente egy alkalommal találkozási lehetőséget, színvonalas fórumot biztosítani azoknak a zenészeknek, zeneszerető embereknek, akik ennek a műfajnak elkötelezettjei vagy jeles-, követésre méltó képviselői.

 

A találkozó résztvevői zenész szólisták, kisegyüttesek, amelyek akusztikus hangszereken saját szerzeményeket, közéleti - közérzeti dalokat, versmegzenésítéseket adnak elő saját szórakoztatásuk és szűkrétegű közönségük számára. A 70-es években polbeat-nek, majd később városi népzenének, házimuzsikának nevezett műfaj képviselői számára ez az a fesztivál, ahol saját szakmai közönségük előtt a legszívesebben játsszák saját dalaikat az előadók.

 

Az elhangzott produkciók rögzítésre kerülnek. Az előadókkal való egyeztetés után a hanganyag nagy része a www.odt.hu honlapon nyilvánossá válik.

 

A rendezvényt az NKA Közművelődési Kollégiuma támogatja.

 

Részletes információ: www.odt.hu

 

Keresőszavak:

naptár

<< 2012. május >>
H K SZ CS P SZO V
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
   © 2010 mmik & webmark WebMark